11. nap - Régen ennyire elbaszott voltam... /12 napos blogger kihívás/

Sziasztok!

Üdv megint a kínzó iskolaévben.
Erre csak az illene, hogy "hello Hell", azaz szeptember.
Bárcsak egyszerűbb lenne. Ha még készülhetnék aranyos kis tizenegyedikesként az érettségire, de sajnos nem. Utolsó évemet járom, akaratom ellenére.

Hónapköszöntő

Sziasztok! 

Sok idő elteltével jöttem koptatni a sorokat. Igazából csak reménykedem, hogy nem fogok két hetet ülni a bejegyzés felett, mert nem jut eszembe egyetlen egy mondat sem. Ha pedig eszembe jut, akkor nem tetszik, de leírom, aztán kitörlöm. Fejelgetem egy kicsit az asztalomat, végül bezárom a weboldalt, kikapcsolom a gépemet és kidobom az ablakomon.

Nem, ilyen még nem volt, nem is lesz. Remélem. Hát igen, ilyen az élet. Tiszta reménykedés és bizakodás.

De mi van akkor, ha nem bízol senkiben? 

Ó, igen. Ezek a költői, meg nem válaszolt, soha ki nem derült kérdéseim, amik nagyon bugyuták. Ez vagyok én. A hülyeség megtestesítője. Azért mondogatom magamra ilyen sokat, hogy hülye, mert akkor megszokom, és ha valaki a későbbiekben lehülyéz, akkor nem érint olyan szarul. (De úgy érint... na mindegy.)
Előre bocsi, hogy mindent egy bejegyzésbe sűrítek.

10. nap - Iszonyatosan mély gondolatok /12 napos blogger kihívás/

Sziasztok!

Sokkal több bejegyzést terveztem az elmúlt napokra, de minden egybefolyt, s egészen négy napig azt se tudtam, hogy milyen nap van vagy, hogy hol vagyok. Sok dolog volt itthon, örömmel segítettem, hiszen mire vagyok, ha nem arra, hogy megkönnyítsem mások életét. Persze azt se szabad kihagynom, hogy nem minden tökéletes, főleg nem én. Igazából hiába papolok erről, meg arról, ha igazából lila lófing fogalmatok sincs arról, hogy én miben nőttem fel, miben élek jelenleg. Nem brutális, nem annyira rossz, tényleg. Egyáltalán nem arra akarok kilyukadni, hogy nekem rossz gyerekkorom volt és, hogy most rossz helyen élek. Az a baj, hogy annyiszor voltam én hibáztatva, hogy belémrögzült, csakis én lehetek az egyedüli ember, aki rossz. Aki hibázhat és hibázik is. Legtöbbször emiatt vagyok magam alatt, mert hiába akarok jót tenni, úgyis rosszul sül el, mert így van megírva. Én vagyok a rossz. De mint mondtam, nem baj, megszoktam majdnem tizennyolc éven keresztül. Arra akarok kilyukadni, hogy mélyen legbelül persze tudom, hogy nem én tehetek mindenről, mégis magamra veszem, mert egy hang, amit nap, mint nap hallok, azt sugallja, hogy de, igenis én vagyok a hibás, mivel akkor ki más lenne.

9. nap - Megtanítalak titeket valamire /12 napos blogger kihívás/

Üdvözletem!

Idei nyár első olyan vasárnapja, amikor nem kell azon parázni, hogy az elkövetkezendő napon - hetfőn iskolába kell menni. Nem kapsz gyomorgörcsöt, nem rettegsz attól, hogy valami ciki fog történni veled az osztálytársaid előtt, akik majd a gáz esett miatt kinevetnek, és a jövőbeli együtt töltött éveitekben folyamatosan azt fogják felhozni. 

Nem kell oldalakat magolnod suli miatt - kivéve, ha érettségizel, hiszen még vissza van a szóbeli. Innen is kívánok minden szóbeli érettségizőnek sok sikert, szerencsét arra, hogy azt a tételt húzzák majd, amit tudnak!
Én már most nem állok készen az érettségire. Sőt mi több, teljesen azt érzem, hogy a jövő évet annyira elfogom rontani, hogy tuti nem engednek be érettségizni. Én idegen emberek előtt mondjak fel tételeket, mikor még a majdnem kedvenc tanárom előtt sem merem felmondani?

Nyárköszöntő zeneajánló

Szép napot!

Furcsa dolog fog következni tőlem: dícsérni fogom magam. Büszke vagyok, amiért a tizenegyedik évfolyamot végig tudtam vinni kettesek nélkül. Sőt kapok két dícséretes ötöst is. Azért van jövő időben, mert még nem volt évzáróm és még nem kaptuk meg a bizonyítványokat. Azonban, ha jól tudom, akkor a két húzós tantárgyat (igazából csak a mit sem törődés miatt lett elhanyagolva a német, valamint a bioszt nem lehet megmagyarázni, mivel a jegyeink attól függnek, hogy tanárnak mikor milyen kedve van) sikerült kettő egész valahány tizedről felpakolnom három egészre.

8. nap - Szeretnék valamivé válni /12 napos blogger kihívás/

Halihó!

Nem kezdek magyarázkodni, mert nincs értelme. Annak sincs különösebb értelme, hogy írok, nemhogy annak, hogy élek. Lélegzem. Simán élhetne más helyettem.

Isten éltessen

안녕

(annyeong)

Március 29-én kezdtem el a fenti sorokat pötyögni. Sajnos az annyeong (mármint szia/üdv/hello koreaiul) ann-ig jutottam, semmi több. Igazából lehet, hogy nem is azt akartam írni. Nem tudom. Már egyáltalán nem emlékszem. Fogalmam sincs, hogy mit akartam írni, de arra színtisztán emlékszem, hogy március 29-én volt a blog 4 éves. Igen, ez csak egy dátum, egy kevésbé fontos dátum az univerzumnak, de annál is inkább fontosabb nekem, mivel hivatalosan akkor kezdtem el írni.

Szóval ez ennyit jelent; 4 éve vagyok hivatalos blogger. Vagyis voltam aznap. Azóta eltelt 2 hónap, én meg semmit nem írtam. Muhhaha. Most is miket hordok itt össze. 

A második félévben semmi értelmeset nem tudtam összehozni, nem mintha azelőtt sikerült volna, csak na. Nem, egyáltalán nem azért, mert az időmet tanulásra szenteltem. Dehogyis! 

Fogalmam sincs, hogy miért nem írtam. Jó, oké, hogy már megint ismételem magam, de tényleg nem tudom. Asszem' elszoktam a géptől és inkább rajzoltam. Még olvasni se olvastam... Hmmm, ki a fene vagyok én? (Költői kérdés)

nincs cím, minek az

Halihó!

Gyorsan, bizonytalanul, szinte üldözve érkeztünk január 17-ig. Év eleje van, de már fél elménket lerohasztotta a mindennapi szenvedés; legyen itt szó az iskoláról, mivel mindenki parázik a fél évi jegyei miatt. Megbukik, vagy megadja-e a tanár az 1,70re a kettest? Sajnos ez tanártól függ. Jelenleg matekból 2,70 vagyok, és csak 78 tizedtől adja meg a jobb jegyet. Nekem mindenképpen kell a jobb jegy (azaz a hármas), ezért fogok holnap írni dolgozatot, s ha az megfelel, meg lesz.

Ez amolyan helyzetjelentésféleség volt. Igazából tanulnom kéne, de játszottam (a league-gel) és sorra kaptunk ki (xd), így el ment a kedvem attól, hogy matekozzak, akár németezzek. Mindentől el ment a kedvem.

Ennek a bejegyzésnek semmi értelme. Az égvilágon semmi (nem mintha a többinek lenne értelme...)

Ja és igen, megint szidom magam. 

Hopeless

Boldog Új Évet!

Nem olvashattatok felőlem a téli szünetben, sőt, még az előtt se nagyon. Nem kérek elnézést, bármennyire is lesz bűntudatom utána. Nos, mit szóltok? 2017 van. Reményekkel szállunk szembe vele, végül elsöpör a csalódottság, mint 2016 végén (azaz tegnap), nem igaz?

Nem azt mondom, hogy nem szabad bízni és bizakodni, csak azt, hogyha majd pofára esel, ne csodálkozz. Ez a valóság; folyamatosan csak bukunk, vagy saját hibáinkból vagy pedig mások miatt. De egy valamit tudok biztatásként mondani így év elején, hogy lehúzni csak az tud, aki már alattad van.

Valamint kimaradt még valami... Kellemes Karácsonyi ünnepeket, így utólag is. Mindig írtam az elmúlt 3 évben, most mégis elmaradt. És akkor most már nem türtőztetem magam, kimondom, hogy sajnálom.

Üdvözlettel,

Dorina Mary